Leírás és Paraméterek
A keresztyén hit a kinyilatkoztatás vallása. Isten sokféleképpen nyilatkoztatta ki magát, de ez legdrámaibb, legváratlanabb módon Jézus Krisztus kereszthalálában történt. A „kereszt botrányáról” szóló tanítás először Pál apostol leveleiben fogalmazódik meg, de ez az Újszövetség és a keresztény teológia alapvető kérdése is egyben. Luther szerint Isten „önmaga ellentétének látszatába”, a kereszt erőtlenségébe és gyalázatába rejtette el erejét és dicsőségét.
Luther különbséget tesz a „dicsőség teológiája” (theologia gloria) és a „kereszt teológiája” (theologia crucis) között. A dicsőség teológusa a láthatatlan dolgokban keresi és szemléli az Istent, a kereszt teológusa viszont a látható kinyilatkoztatásban: a keresztben és a szenvedésben fedezi fel őt. A kereszt teológiája tehát nem elvont elmélet, hanem látásmód és életforma.
Walther von Loewenich meggyőzően mutatja ki, hogy a theologia crucis nemcsak Luther korai korszakát, hanem az egész életművét meghatározó teológiai szemlélet. Az 1518-as Heidelbergi disputációban (Magyar Luther Füzetek 8.) fogalmazódik meg először, de jelen van az élete utolsó éveiben írt Genezis-kommentárban is. Loewenich ugyanakkor új szempontból világítja meg Luther és a középkori misztika kapcsolatát is.
A könyv eszméltető olvasmány lehet teológusoknak, lelkészek, valamint a középkorral és a reformációval foglalkozó kutatók számára.
„A kereszt teológiája (theologia crucis) Luther Márton német teológus által létrehozott kifejezés, amely lényegében annak hitét jelenti, hogy az Isten személyére és üdvözítő tervére vonatkozó spirituális ismeretek legfőbb forrása kizárólag a kereszt lehet. A bukott ember csak a kereszt által nyerheti el azt a megértést, amely akkor születik meg benne, mikor megtérésekor a Szent Lélek lakozást vesz szívében (1.Korinthusbeliekhez 12:13; Rómabeliekhez 8:9; Efézusbeliekhez 1:13-14). A kereszt teológiáját mesterségesen a dicsőség teológiájával állítják szembe, vagyis a theologia gloriae-vel, ami nagyobb hangsúlyt fektet az emberi képességekre és az emberi értelemre. Luther a theologia crucis kifejezést először az 1518-as Heidelbergi Kátéban használta, ahol az ember teljes romlottságáról és az akarat bűnhöz való kötöttségéről szóló reformációs tanokat vette védelembe.
A kereszt teológiája és a dicsőség teológiája közötti nézetbeli különbség első sorban azon kérdés mentén húzható meg, hogy az ember képes vagy képtelen magát a szent Isten szemében önerejéből megigazítani, azaz valósággal igazzá tenni. A kereszt-teológia képviselői sérthetetlennek tekintik azt a bibliai igazságot, mely kimondja, hogy az ember sosem tud saját törekvései mentén igazságossá válni, bármit is tegyen, hogy az ember képtelen hozzátenni a Jézus keresztáldozata által elért igazságosság mértékéhez, vagy növelni azt. Az emberi igazságosság egyetlen forrása nem magából az emberből, hanem rajtunk kívülről ered. A kereszt-teológia követői teljes szívből egyetértenek azzal a látlelettel, amit Pál apostol állított ki az ember valós állapotáról: “Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó...” (Rómabeliekhez 7:18). A kereszt-teológia követője elutasítja annak gondolatát, hogy az ember a törvény cselekedeteinek megtartása által bármilyen mértékben is eljuthatna az igazságosságra, ezzel szemben vallja, hogy az ember kizárólag kegyelemből üdvözül és kegyelemből léphet a megszentelődés útjára (Rómabeliekhez 3:20; Efézusbeliekhez 2:8-9).
A dicsőség teológiájának hívei ezzel szemben a jót látják az emberben, és a jóra való képességet tulajdonítják neki. Úgy vélik, hogy az embernek bűnbeesés után is maradt némi képessége arra, hogy a jót előnyben részesítse a rosszal szemben, és a jót válassza. A leglényegesebb azonban, hogy a dicsőség teológiájának tana szerint az ember nem üdvözülhet anélkül, hogy részes lenne az Isten által adott igazságosságban vagy együttműködne azzal. Itt a klasszikus cselekedetek vs. hit vita rajzolódik ki megint, amelyet Jakab levele bizonyos szakaszainak félreértéséből eredő zavar táplál már jó ideje. A Jakab 2:17-18 igerészt egyesek úgy értelmezik, hogy a cselekedeteink által igazulunk meg, holott Jakab valójában azt mondja, hogy azok, akik Krisztus kereszthalálába vetett hit által igazultak meg, a jó cselekedeteket az igaz megtérésük bizonyítékaként/gyümölcseként hozzák meg, nem pedig azt, hogy a megtérés jó cselekedetek által érhető el.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a kereszt teológiája nem valamiféle szentimentális gondolat, ami annak ténye által teszi vonzóbbá Jézust számunkra, hogy Ő képes és hajlandó minden nyomorúságunkkal azonosulni. Bár kétségtelen, hogy Jézus magára veszi szenvedéseinket és hordozza azokat, az Ő szenvedése nem teszi valamilyen módon nemesebbé a mi szenvedésünket. A mi szenvedésünk az emberiség bűnbeesésének hordaléka és következménye, míg Jézus szenvedése egy ártatlan Bárány szenvedése volt, Akit mások bűne miatt mészároltak le, nem pedig saját tettei következménye miatt. A kereszt teológiája nem tanít semmi olyasmit, hogy a saját szenvedésünkön keresztül az Ő szenvedésével azonosulnánk, hiszen a mi próbáink elhalványulnak amellett, amin Ő ment keresztül. Szöget üt az ember fejében, hogy Jézus végtére azért szenvedett és halt meg, mert Ővele senki nem volt hajlandó azonosulni. Az emberek csak azt kiáltották: “Feszítsd meg...!”. Az egyik tanítványa elárulta Őt, egy másik háromszor is letagadta, hogy ismerné, a többiek pedig szintén elhagyták, hogy saját bőrüket mentsék. Krisztus teljesen egyedül halt meg, Isten által is elhagyatva. Ha tehát megpróbáljuk magunkat egyesíteni Vele az Ő szenvedésében, azzal mintegy leértékeljük az Ő áldozatát, míg saját szenvedéseinket Isten egyszülött Fiának szenvedésének szintjére emeljük. Ez a szellemi elferdítés/kifordítás azonban soha nem volt szándéka a Luther által megalapozott kereszt-teológiának.”
| Kiadó | Luther Kiadó |
