Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A Waymaker az útkészítő webáruháza.

Nem csupán abban az értelemben, hogy hisszük, hogy Isten – a legnagyobb útkészítő – használni tudja áruházunkat is abban, ahogy utat készítsen az emberi szívekben és szívekig; de úgy is, hogy az itt vásárlók – engedve az isteni hívásnak és küldésnek – maguk is útkészítőkké lehetnek mások számára.

Ennek a webáruháznak a fókuszában Isten bennünket megszólító Igéje van. Ezért minden itt található termék vagy az isteni Kinyilatkoztatást tartalmazza, vagy azt segít mélyebben, helyesebben érteni, illetve abban segít, hogy életünk minden pillanatában valahogy előttünk legyenek Isten Szavai.

Ugyanakkor egyes termékek megvásárlásával a bibliakiadás misszióját közvetlenül is támogatjuk, ugyanis a bevételek meghatározott részét továbbítjuk támogatásként az újonnan revideált Károli-Bibliák kiadására. Ez azért szükséges, mert a magyar nyelvterület mérete nem teszi lehetővé, hogy a magyar nyelvű bibliakiadások nyereségesek legyenek, ugyanis a vásárlók fizetéskor a teljes Bibliák bekerülési költségeinek csak egy részét fizetik meg. Tehát – ha van már magyar nyelvű Bibliánk – akkor az azért lehetséges, mert mások több-kevesebb adománnyal, önzetlenül hozzájárultak a Bibliánkhoz. Bibliát kiadni missziói szolgálat, melybe mi is bekapcsolódhatunk!

Ha szeretné további felajánlással segíteni a bibliakiadást, akkor azt ide klikkelve teheti meg.

Online katalógus

Hírek

A legfrissebb híreink.

Magyarázatos Károli-Biblia ELŐRENDELÉS megnyílt
Apr 23
Magyarázatos Károli-Biblia ELŐRENDELÉS megnyílt

Nagy örömmel jelezzük, hogy többéves munkánk az utolsó fázisához érkezett: hamarosan magyar nyelven is olvasható lesz a világ egyik legjobb magyarázatos Bibliája, az ESV Study Bible! Rendeld elő 20 000 Ft-ért ezt az egyedülálló, 3000 oldalas kiadványt, hogy jelentős kedvezménnyel vásárolhasd meg ősszel, amikor megjelenik!

Megjelent az Ássunk mélyebbre! sorozat 2. kötete – az első kötet eszközei a gyakorlatban
Jun 02
Megjelent az Ássunk mélyebbre! sorozat 2. kötete – az első kötet eszközei a gyakorlatban

"Még sosem láttam égő csipkebokrot, nem szenvedtem még fekélyektől (tizenhét éves korom szörnyű pattanásai sem voltak annyira rosszak), sosem választottam ketté a fürdővizemet, és nem sétáltam át a közepén – írja Andrew Sach. – Mégis milyen aktualitása lehet számomra Mózes második könyvének?"

Az Ássunk mélyebbre! című kötetben bemutatott eszközök használatával felfedezhetjük, mit üzen számunkra ma egy bizonyos bibliai könyv. Ebben az új kötetben a gyakorlatban láthatjuk mindazon eszközök használatát, amelyeket az első kötet taglal: az ismétlés eszköze segít megértenünk, hogy Isten neve igenis nagy dolog; a szövegkörnyezet eszköze rámutat, hogy miért volt annyira fontos legyőzni az amálékieket; az idézet/utalás eszköze pedig egy egész miniédenkertet tár elénk ott, ahol a legkevésbé számítottunk volna rá... És még folytathatnánk a sort.

Mérettáblázatok

Női póló méretei

 

 

 

Női pulóver méretei

 

Uniszex póló méretei

 

Uniszex pulóver méretei (kivéve csíkos)

 

Csíkos uniszex pulóver méretei

 

Gyerekpulóver méretei